Itt a magyar válasz a lengyel külügyminiszter elképesztő húzására
Mint ismert: a Radosław Sikorski vezette lengyel külügyminisztérium éles diplomáciai támadást indított Magyarország ellen.
A külügyminiszter szerint az Európai Néppárt elnöke hazudik az oroszországi szankciókkal kapcsolatos magyar álláspontról.
Szijjártó Péter szerint megjelent egy hazugság – durvább kifejezéseket nem akar használni –, az Európai Néppárt elnöke ugyanis azt állította, néhány uniós ország, köztük Magyarország akadályozta meg azt, hogy az Oroszország elleni szankciók része legyen a SWIFT-ből, azaz a banki átutalási rendszeréből történő kitiltása. A magyar külgazdasági és külügyminiszter a facebookos videójában azt mondta,
Kijelentette, megdöbbentőnek tartják, hogy egy nagy európai pártcsalád vezetője még a háború idején is a politikai haszonszerzésre tör.
A külgazdasági és külügyminiszter fentiekről szóló videóját IDE kattintva tekintheti meg.